Petőfi-telepi Művelődési Ház

Rólunk

Petőfitelep és a Petőfi-telepi Művelődési Ház története.

1918-19 fordulóján egy csoportnyi polgár folyamodványt nyújtott be Szeged városához, amelyben új építési telkek kijelölését kérték. Kérésüknek eleget téve a város parcellákat juttatott örökbérletként az igénylőknek azon a területen, ahol a későbbi Somogyi-telep született. Ezt az ún. örökbérletet 99 évig kellett fizetni és a telek csak a majd egy évszázad letelte után került volna a bérlő tulajdonába.

A jelentkezők között 658 házhelyet osztottak ki, majd 1928-ig újabb 860-at adtak át. A házhelyekre természetesen jelentős igény mutatkozott, hiszen az első világháborút Magyarország számára lezáró trianoni békeszerződés következtében Szeged határszéli város lett. Ezrével érkeztek városunkba Erdélyből illetve a délvidékről olyan magyar származású emberek, akik Szegeden kívántak letelepedni.

A telep közben felvette a Somogyi-telep nevet, mert a lakosok úgy gondolták, hogy a város akkori polgármesterétől, Somogyi Szilvesztertől így több támogatást remélhetnek. A családok egy jelentős része nem tudta az örökbérlet éves összegét rendezni, ami az első beköltözőknek négyszögölenként 2 aranykorona fillért tett ki. A bérleti díjak emelkedése nem könnyített az amúgy is nehéz sorban élő családokon. Csak 1927-ben lett a bér végleges, amikor bevezették a Pengőt. Eközben akadoztak a házépítések is, hiszen a máról holnapra élők nem tudták megvenni az építőanyagokat, a bank pedig nem adott kölcsönt nekik. Az eredeti tulajdonosok közül többen kénytelenek voltak eladni a bérföldjüket. Bár semmilyen közmű nem volt kiépítve, mégis óriási érdeklődés mutatkozott a telkekre.

Az itt élő családoknak nem egy nehézséggel kellett megküzdeniük. Sem iskola, sem óvoda, sem víz, sem villany nem volt. Évente visszatérő probléma volt, hogy a belvíz miatt a kerteket nem lehetett művelni. A gyerekek a Szilléri sugárúti iskolába jártak, ami több kilométerre esett otthonuktól. A sok baj összehozta az embereket. Sorra alakultak a különböző egyesületek: a népkör, az iparos kör, a legényegylet, az ifjúsági egyesület, a templomépítő bizottság, a polgári kaszinó. Közös céljuk volt a fejlesztés, közművesítés, az élhető környezet megteremtése. Ivóvízért a kezdeti időkben a „papok tanyája” előtti közkifolyóig kellett menniük. Az első 224 méter mély kutat 1924-ben fúrták a Templomtéren (ma Fő tér), a másodikat, mely 236 méter mély volt, a Zárda- téren (a mai Lidicei tér) 1930-ban, a harmadikat pedig, Új-Petőfi-telepen 1931-ben ez utóbbi 231 méteres volt.

A telepen átvezető kövesút építése 1929-ben került szóba. a 3050 méter hosszú és 4 méter széles út bazaltkockákból állami pénzből épült. A Szilléri sugárutat és a Lugas utcát a 11. (a mai Gábor Áron) utcával összekötő kocsiátjáró csak 1940 decemberében készült el.
A telepi iskola végleges tervei 1926 februárjára készültek el. Az építés várható költségeit 1 milliárd 200 millió koronában jelölték meg, melynek 30 %-át a Vallási és Közoktatási Minisztérium vállalta magára. Az építkezés feszített tempóban folyt az 5. utca és a Templom tér (a mai Szántó-Kovács János utca és a Fő tér) hátsó sarkánál. A művelődési ház dolgozóinak információi szerint ez az épület a mai művelődési ház helyén lehetett. Az iskolaépítést Gróf Klebelsberg Kunó, Szeged egyik országgyűlési képviselője, aki egyben a kultuszminiszteri posztot is betöltötte, szívügyének tekintette. Az épületet Glattfelder Gyula püspök több ezer ember jelenlétében szentelte fel július 6-án. Az intézményben négy pedagógus dolgozott, az első igazgató Héhn János lett. Szeptemberben megkezdődött a tanév az új iskolában, ahová 236 tanulót írattak be. 1926. október 5-én Gaál Endre városi tanácsnok fogadta a telepre érkező Horthy Miklós kormányzót és kíséretét, akik az új létesítményt is megtekintették. Ez az iskola 10 évig működött. Az évek során életveszélyessé vált az épület, a falak megrepedeztek. Ezt követően a tanítás négy esztendőn keresztül bérelt házakban folyt egészen addig, amíg az 1940-es tanév elejére felépült az új, jelenleg is működő iskolaépület.

Az egykori 15. és 16. utcák (a mai Lidicei tér) által határolt területen 1928-ban, adták át az új iskolát. A felszentelést ezúttal is Glattfelder Gyula celebrálta. Az igazgató Széll János lett, aki 1926-tól a telep plébánosa is volt. Az intézményben a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek tanítottak, szám szerint öten. Az első tanévre 306-an iratkoztak be.

A telep első óvodája 1929-ben épült fel a hajdani 5. utcában (ma Szántó Kovács János u.). 1932-ben vehették birtokba a gyerekek a 11. (a Göndör sor és a Gábor Áron utca sarka) utcában az új ovit, majd végül Új Petőfi-telepen 1939-ben adtak át hasonló létesítményt. Ez utóbbit a város és a Szentvincés apácák közösen tartották fenn. E három óvoda a 30-as évek végén majdnem kétszáz Somogyi-telepi család mindennapjait könnyítette meg.

Inczédy Kálmán kántor vezetésével 1929-ben alakult a dalkör. Az eleinte csak férfiakból álló kórus helyi ünnepségeken lépett fel. 1935. június 4-én a Korzó moziban megtartott dalostalálkozón már Becsky Balázs volt a karnagy. „A könnyű népdalcsoportban indult somogyi-telepi Dalkörnek kimagasló teljesítménye volt a kitűnő Becsky Balázs vezénylete alatt.” – írta a Délmagyarország szereplésüket méltatva. 1946-ban a népkör és az iparoskör egyesülése után a dalkör vegyes  karrá alakult. Felvették a Szegedi Somogyi-telepi Munkás Dalárda